SOKSZÍNŰ TEHETSÉGEK AZ X-FAKTORBAN

SOKSZÍNŰ TEHETSÉGEK AZ X-FAKTORBAN

RTLKlub.hu | 2012. szeptember 15., szombat | Adások

Szabó Dávid, Mihálka György és Lass Bea is úgy döntött, hogy a világot jelentő deszkákon inkább énekelni szeretnének, mint szerepeket játszani, döntésük pedig mindhármukat igazolta. Rajtuk kívül a legnagyobb örömet Fehér Zoltán okozta a mentoroknak, aki tavalyi kiesése után teljes átalakuláson ment át az X-Faktorért.

Bugyenszki Zoltán nagyon tiszteli Ákos munkásságát, ezért azt a szintet tűzte ki célul, amit kedvenc énekese már elért a magyar zenei iparban. A barátnője nővérével színpadra lépő énekesnek ehhez a céljához egy másik utat kell választania, mert az X-Faktor mentorait nem sikerült meggyőznie tehetségéről.

Seyfried Dániel, vagyis Fred egy romantikus számmal készült a Válogatásra, amelyet a barátnőjéről írt. Az első meglepetésre nem kellett sokat várni, ugyanis a szerelmes dalként beharangozott nóta első sorából világossá vált, hogy Fredet egy átbulizott éjszaka ihlette meg a szám írásakor. A slágergyanúsnak épp nem nevezhető szerzemény arról szól, hogy Fred hogyan segítette át részegségtől hányó barátnőjét az ilyenkor adódó nehézségeken. Bár Malek Miklós azt mondta, hogy olyan a dal, mintha Feró írta volna, mégis egyedül a Beatrice frontembere mondott nemet Frednek, ráadásul éppen a dal szövege miatt. A másik három mentor az értetlenkedés mellett elismerte a fiú hangi adottságait, így Dániel három igennel továbbjutott.

Nem lehet mindenkinek akkora szerencséje, mint Frednek. A „hányós-fiún” kívül is akadtak különcök, akik kipróbálták magukat az X-Faktor színpadán, de sem a szoprán hangú baseball sapkás, Botos Sebastiannak, sem a mozgásában sokkal inkább, mint hangjában Michael Jacksonra hajazó Letanovszky Bernadettnek nem sikerült meggyőznie a mentorokat, hogy a Táborban a helyük.

Jáger Kinga bár csak tizenhét éves, nem ismeretlen számára a színpad világa. A böhönyei lány a Balkán fanatik egyik legnagyobb slágerét, a Ha te tudnád című dalt énekelte, és élete eddigi legnagyobb sikerének tartja, hogy átélhette azt a pillanatot, amikor visszahallotta a rádióból a saját énekhangját. Kinga ezúttal is bizonyította, hogy három évvel ezelőtt nem véletlenül esett rá a Balkán fanatik választása, és lenyűgözte a zsűrit. Geszti Péter szerint minden megvan benne, ami kell: eredetiség, egyszerűség, szépség és tehetség, ezért nem is csoda, hogy Kinga négy igennel jutott tovább.

Voltak akik nem arattak ennyire egyértelmű sikert, mégis sikerült meggyőzniük a mentorok nagyobb részét, hogy helyük van a Táborban éneklő versenyzők között. Fábián Nikolettnek, Balogh Gábornak, Lőkös Kingának, Feng Ya Ou Ferencnek és a László ikreknek sem ért még véget a verseny, mindannyian bizonyíthatnak a következő körben.

Szabó Dávid korához képest elismert színész, 2007-ben Marsallbot-díjat is nyert, amellyel a legígéretesebb tehetségeket díjazzák, most mégis valami újra vágyott. A huszonhat éves fiú alig várja, hogy a szerep ne legyen közte és a közönség között, hanem valóban, száz százalékosan magát tudja adni a színpadon. Dávidnak ezzel annyira sikerült lenyűgöznie a mentorokat, hogy idén először mind a négy mentor felállva tapsolt és szinte szóhoz sem jutott a dal után, így nem is volt kérdés, hogy a Budapesti Operettszínház vendégművésze továbbjutott a Válogatásról.

Egy másik színész, Mihálka György is szerencsét próbált és neki is összejött a terve, hogy élményt adjon a közönségnek, és ezáltal ő is egy nagy élménnyel gazdagodjon.

Fehér Zoltán két hónapig „depis” volt, ahogy ő mondja aztán viszont mindent megtett azért, hogy idén tovább juthasson, mint tavaly. A 2011-ben a Táborból kieső fiú 27 kilót fogyott, fogszabályzót is vett és rengeteget gyakorolt. Zoli tudta, hogy visszatérőként többet kell teljesítenie, mint legutóbb és ez úgy tűnik sikerült is, mert négy igennel jutott tovább.

Több versenyző akadt, aki Ördög Nóra szerint eltévesztette a házszámot. Hiába volt például Fenyő Miklós háttértáncosa Fehér Csaba, hiába tanít zenét Kulin Krisztina ez az X-Faktorba sajnos kevés. Épp úgy, ahogy Király Eszter produkciója is messze elmaradt attól a szinttől amit a mentorok várnak. Eszter egy operával készült a Válogatásra, de az sem javított sokat az esélyein, hogy a kottát, amiből énekelt még az utolsó pillanatban megfordította. Az építészként dolgozó harminchat éves nő nem jutott tovább.

Nagy Szilárd és Antal Tímea sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott. A huszonkét éves fiú bár Geszti Pétert nem vette le a lábáról a másik három mentortól igent kapott. Az erdélyi, néptáncos lány produkcióját hatalmas vastapssal hálálta meg a közönség, de ami talán még fontosabb, hogy a mentorok pedig négy igennel ismerték el Timi képességeit, így Szilárd és ő is elkezdhet csomagolni a Táborba.

A „Rio de Solymárról” érkező Bácskai Krisztina hiába próbált meg mindent bevetni – szinte egyesével táncoltatta meg a mentorokat – hangi adottságaival nem tudta meggyőzni az ítészeket arról, hogy tovább kellene jutnia.

Ónodi János óvodás kora óta énekel, de fél éve már tudatosan készül arra, hogy megmutassa ország világ előtt, hogy mit is tud. Ha János el tud menekülni Keresztes Ildikó elől, aki fél perc után kijelentette, hogy megzabálja, akkor ez akár még sikerülhet is neki, ugyanis elsöprő sikert aratott az X-Faktor színpadán és magabiztosan, négy igennel jutott tovább.

Lass Bea kiskorában édesapja azt éreztette lányával, hogy nem érdemes az énekléssel foglalkoznia, ezért a huszonkilenc éves lány elvesztette minden önbizalmát, amit az évek során viszont a zene szeretete egy kicsit visszahozott. Bea nem csak dalának mondanivalójával, hanem előadásával is lenyűgözött mindenkit a stúdióban, ahogy Geszti Péter mondta, megállt a kés a levegőben. Emellett a négy mentor sem tudott elmenni szó nélkül, mindenkinek volt néhány jó szava a színésznőként dolgozó lányhoz, mielőtt kimondta volna saját maga igenjét. Bár Bea elhatározta, hogy nem fog sírni és ehhez nem tudta tartani magát az álmát mégis valóra váltotta, hiszen megtette az első lépést abba az irányba, hogy csak a zenével foglalkozhasson.
KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
KÉPGALÉRIÁK
TOVÁBBJUTÓK - VÁLOGATÓ
X-FAKTOR KLIPEK

A legjobb három is búcsút intett a Corvin sétánynak

Az X-Faktor 2012 dobogósai fáradtan is remekül tűrték a hatalmas rajongói és sajtóérdeklődést, a Finálét követő nap végén pedig a...

Oláh Gergő élete legboldogabb pillanatát élte át

Az X-Faktor 2012 győztese könnyek között köszönte meg a nézőknek, hogy valóra váltották egész családja álmát.

Antal Timi csalódott, de boldog

Az X-Faktor 2012 legjobb női hangjának egy kő esett le a szívéről a verseny végeztével, amit bár nagyon meg szeretett volna nyerni,...

Csobot Adél büszke dobogós helyezésére

Az X-Faktor 2012 harmadik helyezettje úgy érzi rengeteget kapott és tanult a műsor alatt, ezt a sok élményt és tudást pedig senki sem...

Feldobta a két finalistát a szombati sztárduett

Antal Timi és Oláh Gergő is a fellegekben járt a szombati adás után, Bebe és Kasza Tibi pedig rengeteg erőt adott a két finalistának a...

Takács Nikolas megküzdött híres kalapja épségéért

Egy teljesen új produkcióval lépett az X-színpadra: A boldogság te vagy acapella verzióját adta elő a Fool Moon együttes társaságában....

Viva Starr izgatottan készül a dalpremierre

Viva nemzetközi sztárokkal dolgozik együtt külföldön, mégis nagyon várja, hogy magyar közönség előtt is bizonyíthasson, és itthon mutassa...

Célt találtak, könnyeket morzsoltak, borsóként taroltak

Antal Timi mindig meglepi rajongóit: ő bizony piciny termet, akiből csak úgy árad a hang. Adél a boldogságtól még a szavait sem találta,...

Top 3: Tüzes menyecske, zongorista és érzelmes díva

Csobot Adél imádta a tánc és az ének kombinációját, habár igaz: a próbákon néha a földre huppant. Gergő előhozta régfeledett zongoráját,...

Célt találtak, könnyeket morzsoltak, borsóként taroltak

Antal Timi mindig meglepi rajongóit: ő bizony piciny termet, akiből csak úgy árad a hang. Adél a boldogságtól még a szavait sem találta,...

Szabó Dávid szégyen nélkül távozott az X-Faktorból

Szakmailag ő volt a jobb, egyéniség szempontjából Adél – a mentorok szerint. Ezt megértette, kicsit azért keserű maradt a szíve, hogy nem...

Új taggal és „Mikorral” érkezett a Belmondo

Nemcsak az együttes növekedett a tagszámot illetően, de a frontember, Czutor Zoli családja is: negyedik gyermeke épp X-napjukon lett 7...

Antal Timi díva énje nem hozott felhőtlen sikert

A második, külföldi dala előtt Timi az öltözőjében tartott táncmaratont, hogy a bulira hangolódjon. Adél pedig imádta, hogy a dala...

Szabó Dávid csípőmozgással tüzelte fel a hangulatot

A fiúk először egy-egy külföldi slágerrel léptek színpadra. Amíg Dávid versenytáncos múltját vette elő, Gergő torokgyulladással harcolta...

Csobot Adél nőies fruskaságával nyűgözte le a mentorokat

A lányok magyar dalokkal kezdték meg a szombati menetelést. Adél a próbákat is túlszárnyalva bizonyított, Antal Timi pedig a táncházas...

Oláh Gergő először, de kimondta: győzni szeretne

A show 2. körében magyar klasszikusokkal rukkoltak elő a fiúk. Gergő elérzékenyülve családjára gondolt a dal közben, Dávid pedig...

Stone: „Valamiben az ötödiknek lenni, nagy dolog”

Őszintesége, véleménye és beszólásai juttatták el idáig - állítja Stone. Nincs benne harag, hálásan távozott az X-színpadról. Mentora,...

Wolf Kati visszatért a gyökereihez

Sorra térnek vissza az X-Faktorba a már temérdek sikert maguk mögött tudó ex-versenyzők: Wolf Kati sem maradhatott ki a nosztalgia...

Zámbó Krisztián az X-Faktorban vált felnőtté

Krisztián úgy érzi rengeteget tanult a műsor alatt, és hogy mindenki megértse min ment keresztül, egy dalban szeretné megírni X-Faktoros...

Megerősítették egymást a duett párok

Krisztián végre mert énekelni az „apuci” mellett, Timi és Dávid együtt engedték el magukat, Adél és Gergő pedig egyszerűen a legjobbak...

Az 52 éves pancsoló kislánynak 28 éves fia született

Stone megelégelte, hogy ebben a versenyben minden véresen komoly, ezért készült a Pancsoló kislánnyal, fiával pedig hosszú évek után...

Oláh Gergő félt magyarul énekelni

Az új színét mutató énekes csak akkor nyugodott meg, amikor eldőlt, hogy melyik dalt fogja előadni, hiszen a Piramis slágerét már kiskora...

Antal Timi még soha nem bulizott ekkorát a színpadon

A kis gömbvillám örül, hogy az előző, lírai dala után bulizni is tudott a színpadon, Adél pedig nem kesereg, szerinte ugyanis nem kaphat...

Zámbó Krisztián felszabadult a kieséstől

Krisztián a sok negatív kritika és saját maga szerint is rosszul sikerült produkció után úgy érzi emelt fővel távozhatott, mert a hetedik...

Baricz Gergő titkolni akarta legújabb dalát

Az X-Faktor 2011 harmadik helyezettje egyedül írta első albumának címadó dalát, de sokáig nem volt elég büszke rá, hogy elővegye a fiókból.

A Like-os lányokat csak a pasi témával lehet zavarba hozni

Az X-Faktor hatodik búcsúzói kőkeményen álltak minden újságírói és rajongói kérdést, sőt még a bőrönd bepakolásánál sem csuklott el a...

Zámbó Krisztiánnak lelkiismeret-furdalása van a kiesők miatt

Krisztián megunta a rossz indulatú emberek vádaskodásait és őszintén üzent kritikusainak, Stone pedig egy közepes nőhöz hasonlította...

Geszti fiai robbantani akarnak a hetedik élő showban

Oláh Gergő és Szabó Dávid is egy különleges dallal készül a hetedik showra, amitől azt várják, hogy végre minden mentor maradéktalanul...

Malek Miki is megkönnyezte Antal Timi előadását

Antal Timinek még egy hétközi énekórán sikerült megríkatnia keménykezű tanárát, aki másik mentoráltjára, Adélra is büszke lehet, ő...

Az X-Faktor szétválasztotta a Like-os lányokat?

Petra, Szulita és Vali elválaszthatatlan barátnőkként érkeztek az X-Faktorba, kiesésük után azonban nincsenek egy véleményen, ami a...

Műhelytitkok a Neo zenekartól

Milkovics Mátyás, a Neo frontembere beavatta a nézőket, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel készülnek már több mint tíz éve töretlen...

X-buli az Orfeumban

A döntősök egy jó hangulatú klubkoncerten léptek először közönség elé az X-Faktor stúdióján kívül.

Beérett a Like-os lányok munkája

Szulita, Petra és Vali a rengeteg munkában és a magyar nyelv erejében érzik a kulcsát az ötödik élő showban aratott siekrüknek.

Oláh Gergőnek a torokgyulladással és Norbi grimaszaival is meg kellett küzdenie

Szabó Dávidnak sem volt könnyebb dolga, neki a néptáncos motívumokat kellett beépítenie egy modern produkcióba az ötödik élő showban.

A körítés nélküli Adél és a botladozó Timi

Antal Timi megbotlott földig érő ruhájában a produkció közben, Csobot Adélt pedig boldoggá tette, hogy más stílusban is bizonyítani tudott.

Minden vágyuk teljesült a 28 év felettieknek

Zámbó Krisztián végre pozitív kritikákat kapott a mentoroktól, Stone pedig úgy érzi, miután elénekelte a Vágtass velem című számot,...

Fehér Zoli kiesése ellenére is boldog

Zoli a sok szép megélt pillanat és a sok új barát miatt nagyon hálás, hogy versenyezhetett az X-Faktorban, mostantól pedig zenei...

Muri Enikőn átfutott minden X-Faktoros emlék

A 2011-es széria legjobb női hangja a mai napig nem tudta felfogni, hogy mennyi néző követte őt és társait figyelemmel hétről hétre,...

Valóra vált Fehér Zoli és felesége álma

Klaudia és Zoli már négy és fél éve tervezték, hogy egyszer templomban is örök hűséget esküdnek egymásnak, ez az álmuk pedig végre valóra...

Nézz bele elsőként Fehér Zoli esküvőjébe

Geszti Péter mentoráltja nem a levegőbe beszélt múlt héten, amikor újra megkérte felesége kezét, hogy végre megtarthassák templomi...

Lass Bea szívesen színészkedett volna

A negyedik élő show kiesőjét sokszor érte az a vád, hogy színészkedik, de Bea pont úgy érzi, hogy sajnos nem sikerült néhány olyan...

Geszti velük támad: a harcos, az aranykezű és a szerelmes hős

Oláh Gergő kivitte a hóra Király L. Norbit, csak hogy elkerülhesse az újabb röhögőgörcsöt. Szabó Dávid zongorával űzi a stresszt, mialatt...

Bemutatjuk Boldog Stone-t és csapattársát, Boldog Krisztiánt

Kaptak keserűt és édeset is, mégis örömittasan álltak a kamera elé: kiléptek a komfortzónájukból és így is helyt álltak. Sziklaként és...

Adél kecses lufi rúgóként, Timi érzelmes nőként hódított

Az X-Faktor folyton mosolygó Adélja szomorkásan ismerte be: voltak hamis hangok, mégse bánja, hiszen tanulni érkezett. Timi nem csak...

Feró utolsó virágszálai egyre jobban kinyílnak

Féltek, hogy a nézőknek a maximum sem lehet elég, és párbajra készültek. Arról viszont ők sem feledkeztek meg: minden héten tanulnak az...

Lass Bea sosem hagyná abba az éneklést, hiszen nem ad fel semmit

Keresztes Ildikó mentoráltja szomorkásan picit, mégis pozitívan tekint a jövőbe, és a szerelem esélyéről álmodozik. Kitart önmaga...

Majka kicsit másképp: swing, swing, swing

A rapper sosem izgult a zenéje miatt, hogy imádat övezi-e majd avagy sem, mert ami jó, az jó. Ő pedig magabiztos, most már nem csak...

Oláh Gergő nevetőgörcsöt kapott miután lejött a színpadról

Fehér Zoli és Szabó Dávid is jó kedvű volt produkciója után, de ők szavakba is tudták önteni érzéseiket, Gergő viszont alig tudott...

A Like-os lányok különleges képességeire derült fény

Petra, Szulita és Vali is nagy átéléssel idézte egy-egy film- vagy mesehős legjellegzetesebb mondatát a harmadik élő show után, íme a...

Az igazi férfi, a szomorú színésznő és a részegen is tisztán éneklő öregúr

A 28 év felettiek vegyes érzelmekkel zárták a harmadik showt, Zámbó Krisztián élvezte a saját produkcióját, Lass Bea összetört, Stone...

Az extrém öltözetű Adél és a rappernek tanuló Timi is élvezte a harmadik showt

Malek Miklós mentoráltjai most sem bízták kizárólag a hangjukra a sikert, Antal Timi egy rap betéttel, Csobot Adél pedig egy különleges...

A Spirit háromszöge felbonthatatlan

Kinga, Örs és Péter egy-egy háromszög tetoválással pecsételték meg barátságukat, ezen pedig a kiesés sem változtathat, így együtt...

Stohl András megijedt a felkéréstől

A harmadik élő show extra fellépője nagy kihívásnak tartotta, hogy színészként jó hangú énekesekkel egy műsorban kell bizonyítania, ezért...

A P.J.Z. nem adja fel az álmait

Tomi és Ricsi örömet akarnak szerezni a zenéjükkel azoknak, akik szeretik őket és tovább küzdenek azért, hogy egyszer meg tudjanak élni a...

A fiúk mindent megtettek a női rajongókért

Oláh Gergő dalának mondanivalójával, Szabó Dávid mozdulataival és meztelen felsőtestével nyűgözte le a hölgyeket, de Fehér Zoli sem...

A 28 év felettiek boldogan jöttek le a színpadról

Lass Bea bebizonyította, hogy tud bulizni is, Stone a családjának is énekelhetett, Zámbó Kriszitán pedig végre legyőzte magát, így...

Antal Timi gátlásait elfújta a szélgép

Bár a mentorok még mindig nem voltak tökéletesen megelégedve Timi produkciójával, ő mégis úgy érzi, sokkal felszabadultabban lépett...

A Like és a Spirit is robbantott a színpadon

A Like még a "gizda" mentorokat is meggyőzte, a Spirit tagjai pedig úgy érzik sikerült megmutatniuk a lírai oldalukat, de már...

A Carbonfools új dalától mindenkinek jó kedve lesz?

Fehér Balázs állítja, hogy a Birthday című számtól mindig jó kedve van amikor énekli és reméli, hogy ez a közönségre is igaz lesz.

Kvaka Andit feltöltötte a sajtótúra

Az X-Faktor 2012 első kiesője jól bírta a nagy sajtóérdeklődést első versenyen kívüli napján és feltöltötte, hogy végre személyesen is...

Olimpikonjainkat is magával ragadta az X-Faktor hangulata

Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornászunk és Harcsa Zoltán, olimpiai ötödik helyezett ökölvívónk is a helyszínen izgulta végig az első...

Két jókedvű és egy szomorú csapat jött le a színpadról az első show után

A P.J.Z. és a Spirit nagyon élvezték az élő show hangulatát, a Like viszont kicsit letört a vegyes mentori vélemények miatt.

A lányok varázsoltak a színpadon és azon kívül is

Antal Timi és Csobot Adél is mindent beleadtak, hogy elvarázsolják a nézőket, Timi pedig a színpadra lépés után egy bűvészmutatvánnyal is...

Geszti fiai mentorukat méltatták az első show után

Oláh Gergő, Szabó Dávid és Fehér Zoli is úgy érzi, hogy mentoruk segítsége nélkül nem tartanának ott ahol most, emiatt pedig végtelenül...

Vegyesen szerepeltek Keresztes Ildikó mentoráltjai

Lass Bea és Stone meg volt elégedve azzal, amit az első élő showban nyújtott, Zámbó Krisztián azonban teljesen elkeseredett attól, hogy...

Kvaka Andi nem akar az énekléssel foglalkozni

Az X-Faktor 2012 első kiesője nem végleg hagy fel az énekléssel, de egy kis ideig mindenképpen pihenni szeretne és nem törődni a zenével.

Kocsis Tibi végigvigyorogta az első élő show napját

Az X-Faktor 2011 győztese örült, hogy újra találkozhatott a stábtagokkal, megismerhette az új versenyzőket és hatalmas megtiszteltetésnek...

Keresztes Ildikóék megmutatják, hogy nem csak a húszéveseké a világ

A 28 év feletti versenyzők mentorát lenyűgözte három továbbjutott mentoráltja, ezért Ildi bízik benne, hogy Bea, Stone és Krisztián a...

Nagy Feró egy színes társaságot válogatott össze

A nemzet csótánya tele van tervekkel, ami a csapatait illeti és kőkemény rockerként is minden erejével azon lesz, hogy a Like-on és a...